Alaplé készítése és tárolása

20160406_163155

Egy kezdő háziasszony barátnőm, aki nagyon szeretne megtanulni jól főzni, a minap mesélte, hogy egy külföldi főzőműsort nézve, nagyon megtetszett Neki egy étel, és el is szerette volna készíteni. De egy kicsit kiakadt azon, hogy minden szakács olyan egyszerűen nyúl az alapléért, ami neki nincs otthon sosem. Nyugaton ezeket a zöldség- és húsalapleveket már olyan kiszerelésben lehet kapni, mint itthon a tejet vagy bármilyen konzervet. Természetesen hazánkban is megvannak az erre megfelelő boltok, viszont borsos árukért, otthon, saját magunk több litert is készíthetünk.

A tárolás okozhat nagyobb gondot, hiszen hűtőben nem áll el olyan sokáig. Amikor én a havi adagot készítem, mindig gondolok tiszta műanyagdobozokra, melyeket megtöltve szépen besorakoztatok a mélyhűtőbe. Szuper megoldás lehet még az eldobható műanyag pohár, egy erősebb és zárható zacskó is.

Az alaplevet használhatjuk, rizottók, raguk, mártások, más levesek stb. főzésére is. A megmaradt zöldséget pedig eszetek ágába ne jusson kidobni, kiváló lehet vadas, krémlevesek, húsokra való mártások alapjaként is.
Így elhoztam Nektek, az én jól bevált "alaplé" receptemet, mely akár egy gyors csontlevesként, sok tésztával és zöldséggel is megállja a helyét.

Alaplé recept
Print
Hozzávalók
  1. - 2 db sertés húsos csont
  2. - 2 db csirkefarhát
  3. - 1/4 fej kelkáposzta
  4. - 1 nagy zeller
  5. - 1 nagy karalábé
  6. - 5 db sárgarépa
  7. - 3 db fehérrépa
  8. - 1 tv paprika
  9. - 1 csokor petrezselyem
  10. - 1 vöröshagyma
  11. - 2 gerezd fokhagyma
  12. - 10 szem egész bors
  13. - só
  14. - 6 liter víz
  15. (-sáfrány)
Elkészítés
  1. Mintha húslevest készítenénk. Hideg sós vízbe tesszük a húsos csontokat, felforraljuk és a keletkezett habot eltávolítjuk a leves felszínéről egy szűrők vagy evőkanál segítségével.
  2. Miután ez meg volt, mehet bele a tv paprika, vöröshagyma, fokhagyma és az egész bors. (ha van teatojásotok, vagy más hasonló eszközötök, akkor abba rakjátok, mert így az esetleges extra hab lekanalazása során, nem merjük ki a kis borsokat)
  3. Úgy 30 perc főzés után, adjuk hozzá a karalábét és zerrelt, amiket én mindig természetesen meghámozva és megmosva, egészben dobok bele a levesbe.
  4. Újabb 30 perc után a többi zöldséget is beletehetjük a levesbe, a két farhát társaságában. Ezeket mindenképpen megtisztítva, püspökfalatukat levágva tegyük bele.
  5. Lassú tűzön addig főzzük, míg a zöldségek puhák lesznek és finom illat lepi el a konyhát. Ekkor elzárjuk a gázt, és várunk egy órát, míg a zöldség és hús adta szennyeződések leülepednek. Kis lyukú szűrőn átszűrjük és a kiválasztott dobozokba, zacskókba, poharakba merjük és ugorhatnak is a fagyasztóba.
lucabistro http://lucabistro.hu/

No Comments Yet.